Ugrás a tartalomra

Schanzer-villa, MUOSZ-székház

leguan küldte be September 10, 2014 időpontban
Létrehozás
1907
Létrehozás intervallum
- 1908

Schanzer Ignác, a szolnoki "fakirály" (akinek fűrészüzemében a Felvidékről a Tiszán leúsztatott farönköket dolgozták fel) 1907-08-ban építtette az Andrássy út és  Bajza utca sarkán szecessziós villáját. Tervezője Spiegel Frigyes (1866-1933) a magyar szecesszió kiemelkedő alakja, aki jelentős alkotó volt az iparművészet, bútortervezés terén is, a villa teljes berendezése is az ő munkája volt. (A ház helyén korábban a Feszl Frigyes által tervezett, 1882-83-ban épült Bányász villa állt, amit 1906-ban bontottak le úgy, hogy még fénykép sem maradt róla. Az Andrássy út itt a Bajza utcánál vált át a zárt sorú beépítésről a kertes villanegyedbe.)

Az építtető vállalkozása ezután nem sokkal tönkrement, így nem is lakott itt, a háznak a magas díj miatt huzamosabb ideig senki sem volt bérlője. Ráadásul következő tulajdonosai  magas jelzálogkölcsönnel terhelték, így kedvező megoldás volt 1940-ben belügyminiszteri rendelettel  bekebelezése az Országos Magyar Sajtókamara részére. E kamarai Székházban 1945 januárjában Vorosilov marsall rendezte be főhadiszállását, az újságírók (a Magyar Újságírók Országos Szövetsége) csak 1947 végén kapták vissza.

A tetőtér beépítése után a Székház felső szintjén kezdte meg működését, és  1970-1978 között létezett a hivatásos és az amatőr működés határán mozgó, a mai értelemben vett alternatív színházak „ősének”  számító  25. Színház. A MUOSZ  az ezredforduló idejére kinőtte az épületet, amely ráadásul  ekkorra már sürgős felújításra is szorult, amire viszont nem volt pénz. Ezért 2006-ban az eladásáról döntöttek, a kiköltözésre 2008-ban került sor. Jelenleg  ismét eladó.

Tervezte
Spiegel Frigyes
Cím

Andrássy út 101
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok