Ugrás a tartalomra

Gyomaendrődi látnivalók

egykor.hu küldte be July 5, 2011 időpontban
Hely/kategóriák

1982-es adatok:
A 17 807 lakosú település 1982-ben Gyoma és Endrőd egyesítésével jött létre.

Gyoma a Kner család 1882-ben alapított nyomdájával, majd a felszabadulás után Háziipari Szövetkezetének kötöttáruival, Endrőd az Endrődi Cipész Szövetkezet gyártotta Enci-cipőkkel vált ismertté nemcsak hazánkban, de külföldön is.

A gyomai részen álló református templom (Szabadság tér) hét — közöttük öt fából és sövényfalakból készült — elpusztult elődje helyén 1791-1807 között, késő barokk stílusban épült, klasszicista berendezéssel.

A gyomai római katolikus templom (Vöröshadsereg u.) 1878-ban Hauszmann Alajos tervei szerint neoromán stílusban épült fel.

Kner Múzeum (Kossutb u. 16.). A Kner család egy kori, 1925-ben Kozma Lajos építész tervezte házában nyílt meg 1970-ben. A nyomdaalapító Kner Izidor és fia, az 1944-ben mártirhalált halt Imre munkásságát az egykori nyomdagépek, nyomóformák, nyomtatványok és a Kner család személyes tárgyai mutatják be.

A gyomai strandfürdő 26 holdas parkban elhelyezett nyitott medencéit 450 liter/perc vízhozamú, 60 DC-os alkáli-hidrogén- karbonátos, magas flour-tartalmú, 1000 méter mély hévízkút vize táplálja.

A vendéglátást a Körös-szálló és étterem (Szabadság tér) segíti.

Az endrődi látnivalók között a Hősök terén álló Szent Imre- templom klasszicizáló késő barokk, XVIII. század végén emelt épületét érdemes felkeresni, és Kiss István szobrászművész Endrőd 1935 emlékművét, melyet az 1935. március 20-i sortűz emlékére állítottak. A szomorú eseményt a szoborkompozíció a hét áldozatot jelképező kőkoporsók előtt, magasba lendült karral álló erőteljes férfialakkal idézi fel.

A Sugár u. 20. szám alatti népi műemlék épület ad otthont az Endrődi Tájház kiállításainak, melyek a község történetével és egykori népéletével ismertetik meg a látogatókat.

A gasztronómiai élvezeteket kedvelőknek érdemes felkeresni az Endrőd—Mezőtúr közötti közút mellett, Nagy-lapos határában álló Birka-csárdát.

Cím

Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok